Noska disneys oldala
Szereplőkről

Amy Adams

Amy Adams

Amy Lou Adams (1974. augusztus 20.) Oscar-díjra és Golden Globe-díjra jelölt amerikai színésznő.

Adams az olaszországi Vincenzában született Kathryn és Richard Adams amerikai szülőktől, mialatt apja ott szolgált katonaként. Hat testvére van.Castle Rockban, Colorado államban és a Douglas Megyei Középiskolában tanult.
Adams szülei elváltak, mikor a színésznő tizenegy éves volt.Egy étterem-színházban dolgozott Chanhassenben, Minnesota államban, mikor egy filmproducer felfedezte őt. Röviddel ezután szerepet kapott első filmjében, a "Szépségtépő verseny"-ben.

Adams több játékfilm és tévésorozat egy-egy kis szerepében is feltűnt, mire 2005-ben a "Junebug" című filmben nyújtott alakítása révén felfigyelt rá a kritika. Játékáért elnyerte a zsűri különdíját a Sundance Filmfesztiválon, a Filmkritikusok Országos Társasága és az Independent Spirit Awards legjobb női mellékszereplőnek járó elismerését. Jelölték továbbá a Filmszínészek Szövetsége díjára és Oscar-díjra is. Az Akadémia 2006-ban meghívta tagjai közé.

2007-ben Adams a Walt Disney Pictures zenés szerelmi története, a Bűbáj főszerepét játszotta el, melyben egy hercegnőt alakít, aki a rajzolt világból New York City valójába csöppen. A kritikusok is szinte egyöntetűen éltették a produkciót, kiváltképp Adams alakítását.A szerep Golden Globe-jelölést is hozott Adams számára.

Adams nemrégiben fejezte be a "Miss Pettigrew Lives for a Day" forgatását Londonban, s jelenleg a John Patrick Shanley színdarabjából készülő "Doubton" dolgozik.

2008 Doubt
2008 Miss Pettigrew Lives for a Day
2008 Sunshine Cleaning
2007 Charlie Wilson háborúja
2007 Bűbáj
2007 Underdog Polly
2007 The Ex Abby March
2006 Tenacious D, avagy a kerek rockerek
2006 Taplógáz
2006 Moonlight Serenade
2005 Standing Still Elise
2005 Junebug
2005 Lagzi-randi
2004 The Last Run
2002 Kapj el, ha tudsz
2002 Pereld a nőt!
2002 Tökfej
2002 The Slaughter Rule
2003 Kegyetlen játékok 2
2000 The Chromium Hook
2000 Psycho Beach Party
1999 Szépségtépő verseny

Enchanted (2007) (dalai: "True Love's Kiss", "Happy Working Song", "That's How You Know")

---------------------------------------------------------------

Patrick Dempsey

Patrick Dempsey

1966. január 13-án született az Amerikai Maine államban, Lewistonban. Gyermekkorát Lewistonban töltötte. Patrick a St. Dominic Regional High School-ba járt ahol anyja Amanda titkárnő volt. Az iskolát ugyan nem fejezte be de a későbbiekben még járt suliba Buckfieldre. A kieső időben zsonglőrködött, nagyon ügyes volt benne, még versenyeket is nyert.
Magánélete:
1987-1994 Rocky Parker partnere(férje) volt, de amég az asszony 48 éves volt, addig Patrick a 21. életévét taposta. Mostohafia vele egyidős volt. Ez Patrick számára sok volt, így elváltak, valószínűleg a nagy korkülönbség volt a váló ok.
1999-ben házasodott újra, elvette Jillian Finket. Jillian profi sminkes és fodrász Hollywoodban. Három gyermekük született (Tallulah Fyfe, Darby Galen és Sullivan Patrick).
Patrick nagyon szereti az autóversenyeket, nem egyen ő is indult. Felesége még autósiskolába is zavarta, mert nem szereti párja sportos vezetési stílusát.
Karrier:
Patrickot egy ügynök fedezte fel, és eldöntötték, hogy jelentkezzen a Kakukktojás (Torch Song Trilogy) színpadi verziójára. Sikeres volt a meghallgatás, a következő négy hónapban már sikerült az MTV-n is szerepelni egy éneklős-zsonglőrködős számmal. Ezt több színpadi szerep követett, majd egészen New Yorkig jutott. Első filmszerepét 21 évesen kapta Amanda Peterson oldalán. A következő filmjét 1989-ben forgatták Kirstie Alley színésznővel. Egy jó pár sorozatban szerepelt nem túl nagy sikerrel. Majd a Will & Grace-ben kapott egy visszatérő szerepet. 2001-es Emmy jelölést kapott dráma sorozatok kategóriában. Közben néhány HBO produkcióban szerepelt. Ezek után jött a Grace klinika (Grey's anatomy) egyik főszerepe: Dr. Derek Sheperd figurája. Ez a sorozat hozta meg neki a világsikert.
Szerepelt együtt Reese Witherspoonal, hangját adta a Mackótestvér 2-ben. És 2007-ben két filmen is dolgozott.

(Made of Honor) (2008) színész
Bűbáj (2007) színész
Saját szavak (2007) színész
Mackótestvér 2. (2006) színész
A Grace klinika (2005) (TV film) színész
Golden Globe díj (2007) - Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória - legjobb színész jelölés
(Lucky 7) (2003) (TV film) színész
Mindenütt nő (2002) színész
A szexbomba (2001) (TV film) színész
Sikoly 3. (2000) színész
Bűn és bűnhődés (1998) (TV film) színész
Jeremiás (1998) (TV film) színész
Szex a lelke mindennek (1998) színész
The Escape (1997) (TV film) színész
Nemo kapitány és a víz alatti város (1997) (TV film) színész
Pancsolj, pancser! (1997) színész
Vírus (1995) színész
Ellopott elefánt (1994) rendező , színész
Tanulj, tinó! (1994) színész
Elbaltázott bankrablás (1993) színész
JFK. - Az ifjúság évei (1993) (TV film) színész
Kényszernász (1993) (TV film) színész
Porco Rosso - A mesterpilóta (1992) producer
Négykezes géppisztolyra (1991) színész
Régi idők kocsija (1990) színész
Örömkölyök (1989) színész
Vannak lányok... (1988) színész
Bérbarátnő álomáron (1987) színész
A bum-bum kölyök (1987) színész
A döntés joga (1986) (TV film) színész
Nauszika - A szél harcosai (1984) producer

----------------------------------------------------------------------

James Marsden

James Marsden

James az Oklahomai Stillwaterben született. Szülei elváltak, mikor ő kilenc éves volt. Két nővére van Jennifert és Elizabetht, és két fiútestvér, Jeff, és Robert. A Putnam City North High Schoolra járt Oklahoma Cityben. A Delta Tau Delta Fraternity tagja volt.

Eddie-ként, Margaret Sheffield barátjaként, a The Nanny pilótaepizódja volt az első szerepe. Aztán a kanadai televíziósorozatban, Boogies Diner-ben kapott főszerepet. A sorozat végével, vendégeskedett televíziós show-kon, mint például Saveden. Később főszerepben játszott az ABC-n bemutatott sorozatban : Second Noah. Lemaradt Edward Norton mögött a Primal Fear szerepért (1996) és az 54 főszerepét is elhapoolta előle Ryan Phillippe (1998). A Disturbing Behaviorben játszott főszerepet. 2000-ben Cyclopsot játszotta az X-Men első részében, majd a másodikban és a haramdikban is. Megjelent Ally McBeal részeiben is, később ő lett a legújabb Superman. A The Notebookban játszotta ifj. Lon Hammond szerepét a romantikus filmben, ami Nicholas Sparks regényén alapult. Az Alibit 2006-ban indították útjára, de csak Európában. 2007-ben, Corny Collinst játszotta, a Broadway musical átdolgozására alapozott 1988-as John Waters filmje a Hairspray alapján. A következő szerepe a Disney hibrid animált/élő akciófilmjében a Bűbájban volt, ahol Edward herceget játszotta, Amy Adams, Susan Sarandon és Patrick Dempsey melett. Miközben követte a 2007 Hairsprayében és a Bűbájban elért sikereit követően 2008-ban egy romantikus vígjátékban a 27 Dresses-ben Katherine Heigl-el fog szerepelni.

Marsden házasságban él Lisa Lindével 2000. július 22-e óta. Van egy fiuk, Jack, (született 2001. február 1-je) és egy lány, Mary James, (született 2005. augusztus 10-e). Lisa a késői legendás vidéki zenei dalszerzőnek, Dennis Lindének, a lánya.

Bűbáj (2007)
Hajlakk (2007)
Superman visszatér (2006)
Véres utcák (2006)
Heights (2004)
A 24. napon (2004)
X-Men 2. (2003)
Úttalan út (2002)
Pletyka (2000)
X-Men - A kívülállók (2000)
Kísérleti patkányok (1998)
Bella maffia (1997)
A mentőalakulat (1994)
No Dessert, Dad, Till You Mow the Lawn (1994)

---------------------------------------------------------

Forrás: HQP

 

 

------------------------
Site infók:
------------------------

Honlaptulaj: Noska
Design: Noska
Honlap indulása: 2006. augusztus 06.
Tárhely: G-portál
Regisztrált felhasználók: 270
Eddigi legforgalmasabb nap: 2007.08.26.
Legnagyobb látogatottság:120
Honlap tárhelymérete: 150 MB
MSN címem és e-mail címem:
noska@mailbox.hu

---------------------------------
Navigattion
----------------------------------

Menü
Filmajánló

Saját készítésű képek mesékből
Avatarok

Extrák

Kifestők
Dalszövegek
Ünnepi képek

------------------------------
Kirakók
--------------------------------

Kirakók

------------------------------------
Mesékről
------------------------------------

Szépség és a szörnyeteg
Hamupipőke
Aladdin és Jázmin
Csipkerózsika
Hófehérke és a hét törpe
Micimackó és barátai
Oroszlánkirály
Pán Péter
Chip és Dale
Gumimacik
Disney hercegnők
Mickey, Donald

Pocahontas
Kis hableány
Mackótestvér
Susi és Tekergő
Anastasia
Verdák

Notre Dame-i Toronyőr

Bűbáj-Enchanted

-----------------------------
Chat
----------------------------

 
 
Ajánlom magamat:
-----------------------




----------------------
Toplisták:
----------------------


A Legjobbak
JoniPeti Topsite 
Alex toplista 

------------------
Társoldal:
----------------------


-----------------
Elit Affik
(Csak Meghívásra!!!)
--------------------

  

-------------------------
Gyors linkek:
----------------------

Guestbook/Panaszkönyv/Home

1

Kirakók
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

TRY.HU

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-08-06
 
FEJLÉCVERSENY
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!